Az Úr 2020. évének vízöntő havának 12. napja. Nap kél: 7:29-kor, nyugszik 16:15-kor. Ernő napja.

Kedvenc gyermekkori íróm, Kincskereső Kis Ernő c. regényéből idéznék egy, a téli időhöz illő részletet: "-Késő őszre járt már, reggelre a tócsák rendre hártyát eresztettek, porka havak szállingóztak a levegőben, és a Habók Fügedi már csak a deleket dudálta el a templomtoronyból, az órák, fertályórák miatt már nem törte magát a hideg grádicsokon. Az iskolában viszont jó idő volt, s mert minden gyerek hozott reggel pár hasáb fát, szenet otthonról, ki mit tudott, szépen tele volt a kamra és az osztályterem sarkában pöffeszkedő boglyakemence kellemes meleget árasztott. Itt ismerkedtünk a világ csodáival, a görögök furfangosságával, a föld népeivel, hegyeivel, folyóival, állataival, a számok világával, a betűvetés fortélyaival. A tanító úr hol a katedráról, hol a padok között sétálva, mesélt, kezében léniával, amivel oda, oda koppintott az elbóbiskoló, vagy csak figyelmetlen gyermekek fejére. Már november elejét írhattuk, mikor is egy reggelen, már az első órán felfigyelt Cintulára. A nagydarab fiú izgett, mozgott, nyújtogatta, billegtette tintától foltos ujjait. -No fiam, mi lelt, szólította meg a tanító úr. -Hát csak az, engedelmet kérek, hogy otthon, tudja, sokan vagyunk, és édesapámat sem engedték még el a megyeházáról, hideg van, kevés a rőzsénk és a berekben szedett nád sem ad sok meleget, hogy engedné meg a tanító úr, hogy a kisebbek bejárhassanak velem ide az iskolába. Nem lennének útban, meghúznák magukat hátul, ígérem, csendben lesznek. A tanító úr tudta jól, milyen sanyarú kenyéren él a család, ezért beleegyezett. Cintula testvérkéi ezek után ott ültek a hátsó padokban, míg mi összébb húzódtunk előrébb. December közepére már annyira felsokasodtak, hogy már hárman, négyen ültünk egy padban, de nem bántuk, a szívünk tele volt melegséggel. Eltelt az esztendő, januárra kiszorultunk a zárt pitvarba, de a nyitott ajtón elég meleg jutott oda is, de végül ránk csukták a tanterem ajtaját, mert így meg ott lett hűvösebb. A dermesztő folyosón ezek után már nem lehetett tanítani, és a tanító úr azzal küldött haza minket, hogy majd késő tavasszal folytatjuk. Cintuláék maradtak még egy darabig, de ahogy elfogyott a tüzelő, felaprították, a padokat, a szép fekete táblát, utójára még az ablakokat, az ajtókat is eltüzelték. De végül is elmúlt a tél, kitavaszodott és az osztály a kertben levő diófa alatt folytatta a tanulást, amíg az iskolaszék rendben nem teszi a tantermet. Kicsit hosszabb lett ugyan a tanév, de a jövő évi már zökkenőmentesnek ígérkezett, Cintula ugyanis addigra már betölti a tizenhatot, így nem jön velünk tovább az ötödikbe."

Mottó:  A bölcsesség haszontalan dolog. Amikor szükség lenne rá, még nincs, és mikorra megszerezzük, addigra már felesleges.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ha van egy felsőbb lény, ahhoz mindenki értelem szerint születése óta be van drótozva, közvetlen vonala van hozzá, nem szükségeltetik semmiféle telefonközpont, hogy elérjük. Ahogy élsz, gondolkozol, abban benne van a szüleid gondoskodása, nagyszüleid bölcsessége, a könyvek tudása, a tanáraid munkája, a társadalom normái, a te szorgalmad. Tehát ne egy önjelölt társaság akarja megmondani, hogyan éljél, gondolkodjál, hogy mi jó és a rossz cselekedet, hová menjél, mit csináljál és hogyan, mert, ha nem, akkor az a mindenható majd vasvillát dug a seggedbe, aki amúgy szeret téged. Az egyik alapja a hit, a szabad akarat és gondolkodás, az utóbbi a folyondár, ami korlátoz és gúzsba akar kötni...

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy olyan abszolút uralkodónak, mint XIV Lajos, miért volt jó, hogy ő a tizennegyedik? Én a helyében biztosan nevet változtatok, például Leoncióra, amivel én lehetnék az első. A pápáknál is. Ugye Szt. Péter, I. Szixtusz, II. Anasztáz, III. Félix, IV. Bonifác, V. János, VI. Kelemen, VII. Női ruha osztály, VIII. Kalapok, ffi. konfekció...

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tamási Áron írta: “Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.” Akkor a formális logika szerint Jézus a jászolba, az állatok közé való?

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Apácai Csere János pedagógus, filozófus, kálvinista teológus, beszéli a latin ógörög, holland, francia, angol héber, arab és arámi nyelvet, a gyulafehérvári kollégium tanára évi járandósága 1653-ban: 250 forint, 36 köböl búza, 200 vödör bor, három disznó, tizenöt bárány, egy méhrajnyi méz és 16 forintnyi tűzifa volt. A 36 köböl búza cirka 230 kilogramm, az ok, de a 200 vödör bor elgondolkodtatott. Az akkori veder, ha az 52 iccéset tekintjük, és magyar iccében számoljuk akkor 31 liter, ha simában, akkor 44 liter, ami vagy 6200, vagy 8819 litert jelent. De nyugodjunk meg, erdélyi veder lehetett az, ami 12 literes volt, és így 2400 liter az eredmény, ami valamivel több, mint napi 6,5 liternek felel meg. Ezzel a mennyiséggel szerintem bármelyik hazai pedagógusunk kiegyezne....

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Láthattuk a tévében, hogy a Lunda fészeképítés közben lazán vakarózott egy bottal, az új-zélandi Kea is simán kifosztja a hermelincsapdákat egy faággal, a csimpánzok is horgásznak hangyákat fűszállal. Némely embertársunk eszközhasználata is kimerül olyan egyszerű eszközökben, mint a sörnyitó. Most már tudom, az ürge azzal, hogy szétfurkálja, a gátat csak bosszút akar állni az ürgeöntésekért, fulladjatok meg ti is szemetek!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kínai mondás: Ha harap, még nem főtt meg teljesen.

Az Úr 2020-as évében, fergeteg havának 26. napja. Nap kél: 7:18-kor, nyugszik: 16:35-kor. A Hold kel 8:27-kor, nyugszik 18:08-kor, de ez mellékes, mert nappal nem látszik, ezért nem is értem, miért csinálja. Titanilla nap van.

A név eredetéről: Titanilla. A titánok nyolcadik húgát hívták így, aki, míg a fivérei Uránusz hatalma ellen fenekedtek, ő Gaiának mindent elkotyogott. Példának okáért éppen ott babázott a szoba sarkában, míg bátyjai terveket szövögettek az ebédlőasztalnál, és legközelebb, mikor anyjánál járt, az örömmel mutatott neki egy szép festett vázát, amit az egyik bejárati ajtó mellett helyezett el egy kis oszlopon, amit majd Dór-nak határoz meg később a művészettörténet. -Anya, az ott nem lesz jó helyen, mondta akkor a kisleány. -És miért nem, te csiribiri, kérdezte Gaia. -Mert azon az ajtón fognak majd berontani Kronoszék, hogy megöljék apát. Vagy mikor segített anyjának Uranosz trónszékét tollseprűzni, mondta: -Szép ez a szék, és jó helyen is van az ablakkal szemközt. -Nocsak, ezt honnan veszed lányom, kérdezte Gaia. -Kriosz mondta, aki a legjáratosabb közülünk az íjászatban, hogy a szemközti dombról, akár ötszáz könyök távolságról is eltalálná. Persze, hogy így a dolog nehezen haladt, míg történt egyszer, hogy Kronosz együtt borozgatott az apjával egy tavernában, s mikor pisilni mentek, kint a férfivécében egy alkalmas pillanatban lenyisszantotta Uranosz micsodáját, amit azon nyomban az ablakon keresztül beledobott a tengerbe, hogy az többet ne találhassa. Csak a nők hiúsága miatt említem, hogy ebből a szerszámból született meg a mondák szerint Aphrodité. Így tehát Kronosz lett az isten, aki feleségül vette húgát, Rheát, és igen, innen eredeztethető a nappal húgom, este dugom mondásunk. A görög mitológia nem lacafacázik úgy, mint a biblia, hogy sokasodjatok, meg szaporodjatok, bla-bla, a hogyant meg elfelejtik kifejteni. Ennyivel őszintébb a görög, itt simán leírják, elvette a húgát, pont. Persze mondták Kronosznak, hogy az apagyilkosság, pfuj, meg, hogy majd úgy fog járni, mint a fater, ezért Kronosz a megszületett gyermekeit mind felfalta. Kivéve Zeuszt. A monda úgy tartja, hogy anyjának sikerült elrejtenie, de az igazság az, hogy annyira csúnya volt, hogy az öreg is iszonyodott tőle. Ezt támasztják alá Zeusz későbbi szerelmei és hódításai, ahol a nőket csak aranyeső, hattyú vagy bika képében látogatta meg, ami milyen már?! Közel negyven nőismerősét sorolja fel a mondavilág, úgy, hogy elég nagy gardróbja lehetett álruhákból. Előttem van, hogy miután kijátszotta feleségét, Hérát, aki szokás szerint a húga, hogy sörözni megy Poszeidónnal, Hádésszel, meg a haverokkal. Ott áll a szekrény előtt, vakargatja izmos tomporát, hogy aszongya ma kedd van, akkor az Nióbé napja, mi a franc is voltam nála, sirály, ló, tigris, lágy tavaszi eső? A fenébe is, ezeket egyszer már fel kéne írnom... De menjünk tovább, tehát a család további testvérházasságai: Okeanosz Thetüsszel, Koiosz Phoibével, Hüperión Theával házasodott össze. A sorból kilóg Iapetosz, aki Klümenét vette el, aki csak az unokatestvére. Ettől eltekintve sikeres gyermekeik születtek, nem Grespikek és Gajdics Ottók, hanem Koisznak Apollón és Artemisz, Hüperiónnak Héliosz és Szeléné, Iapetosznak Atlasz és Prométheusz. Utóbbiról kevesen tudják, hogy Zeusz őt az emberek, míg testvérét Epimétheuszt az állatok teremtésével bízta meg, de mivel egy lusta disznó volt, mire eljutott odáig, a tesó már az összes jó tulajdonságot felhasználta, ezért döntött úgy, hogy akkor a kretén embereknek ellopja a tüzet, amiért később idült májproblémái lettek, míg össze nem futott Héraklésszel. És itt ismét belefutunk a rokoni kapcsolatokba. Héraklész Zeusz fia volt, anyja Alkméné tirünszi királyné, aki Zeusznak déd- és ükunokája is volt egyben, és had ne fejtsem ki miként, mert az már tiszta Sodoma és Gonorrhea. Tehát ballagott a hős a Kaukázusban, menetben volt, hogy lenyúlja a heszperiszek almáit, és rágyújtott volna, mikor észrevette, hogy elfogyott a gyufája. -Öreg, van egy kis tüzed, fordult Heraklész Prométheuszhoz, aki két sanyargatás között éppen Barcsay Jenő -Művészeti Anatómia c. könyvét tanulmányozta. -Nekem ne volna, kerekedett el annak szeme, naná, hogy van, de mint látod, ehhez a sziklához van láncolva a karom. Erre Héraklész hipp, hopp gyorsan eloldozta. Dióhéjban ennyi jutott eszembe Titanilláról. És ott van még Galerius lánya is, egy laza erkölcsű, kacér, de szeretni való, sugárzó személyiségű utód, de ez már Ferenc és Móra...

Az Úr 2020-as esztendejének Boldogasszony havának 29. napján. Nap kél: 7:15-kor, nyugszik: 16:40-kor. Adél napja.

Egy Adélról: Sokáig ült a háló mellett feszült figyelemmel, bal keze az ölében, jobbjának két ujja a háló felső merevítőjén, lazán, ujjbegyeinek idegvégződései oly finomak, mint a póké, aki megérzi azt is, ha muslinca szárnya érinti hálójának egyik szálát. Füle a tartóvas hideg fémén, figyelve annak minden rezdülését, meghallva az acéldrót halk pengését, ha necces volt a szerva. Fülkagylóját, annak járatait rendszeresen egy fülésszel ellenőriztette, mosatta, tartotta karban, és a Doktor is ismerte már rég, nem akadt fenn a dolgon. -Fontos mérkőzés lesz Adélka? kérdezte sokszor. -Fontos. A döntő... -Akkor még alaposabb leszek mosolygott az orvos. Zajos helyekre nem járt, kezeit rendszeresen manikűröztette, sőt ujjbegyein a bőrt finom smirglivel simította vékonyabbra, nehogy elszalasszon egy fontos pillanatot, nehogy az ő figyelmetlenségén ússzon el a szett. A pályán ismert mindenkit, szinte személyes ismerősei voltak a játékosok, látott tehetségeket felemelkedni, és sokszor elbukni, látott sok fényes győzelmet, de könnyes vereségeket is. Őt nem ismerte senki, szinte tartozéka volt a hálónak, nem beszélt, hozzá sem szólt senki, illetve egyszer a nagy Sebőházi mondta, hogy bocs, mikor eltalálta egy labdával. A Sebőházi! Magas széles vállú férfi volt, olajos fekete haját hátrafésülte, hófehér pantallóján mindig kifogástalan volt az él, rövid ujjú inge mindig ragyogó fehér. Disszidált ötvenhatban, valahol Ausztráliában él. Adélnak gyermekei nem voltak, soha nem ment férjhez, bár a pálya gondnoka egyszer mintha flörtölt volna vele, mikor véletlenül lespriccelte a slaggal, ahogy a salakot locsolta, de ezt is talán csak képzelte magának. Az idők folyamán először egy mikrofont kapott segítségül a drótkötélre, de később már kiszorította a háló mellől az elektronika, a komputer. Munka nélkül maradt. Próbált vonalbíróként is dolgozni, de furcsán néztek rá, mikor ujjait az alapvonalra rakta, vagy rászorította a fülét az egyes oldalvonalra. Nem ment az már neki, nem tudta megszokni az újat, inkább a nyugdíjazását kérte. A tenisztől ezek után sem szakadt el, a meccsekre azóta is kijár, de már fent ül a nézőtéren, és hamarabb mondja be a neccet, mint a vezetőbíró, szomszédjai csodálkozó tekintetétől kísérve. -Honnan tudja?! Mert tudja, érzi azóta is, de már nem az érzékszerveivel, hanem a lelkével...